Egyszer élünk!

Maryna vagyok, egy 17 éves diabéteszes fiú anyja. Szeretném megosztani ezt a történetet azokkal, akik szintén kamasz korukban (az én fiam 13 évesen) lettek betegek, és nem jól viselik az állapotukat.

A múlt héten kedden a fiamat nagyon súlyos állapotban vittem kórházba. Közölték velem: készüljek fel rá, hogy már élve nem hagyja el a kórházat. Ennek oka, hogy az elmúlt egy évben nem törődött az inzulinok beadásával és a diétával, nagyon rosszul viseli, hogy nem élhet a korához megfelelő életet... Így került abba az állapotba, hogy a vérét át kellett tisztítani (3,5 liter zsírt tisztítottak le a belőle). Kritikus állapotba jutott, öntudatlan volt. Mint szülő, most döbbentem rá: bármikor elveszíthetem őt. 

A betegségét mindig egy fajta állapotként kezeltük. Azzal tudatosítottuk benne a diabéteszt, hogy akár száz évig is elélhet vele, csak azt a keveset, ami az inzulinok beadását és a diétát jelenti, szabályosan tartsa be.  

Az orvoscsapat, amely kezelte, sem számított rá, hogy élve fogják őt még látni. Az hiszem, most már ő is kezdi felfogni: még van előtte jövő. Egy csodálatos szakma áll előtte, erdésznek tanul Sopronban.  

Ez súlyos tanulság volt. A gondtalanság illúziója nem éri meg, ha még vannak céljaitok - ez szóljon azoknak, akik kamaszként úgy gondolják, nem kell odafigyelni magukra. Ti is kerülhettek ilyen helyzetbe, és nem biztos, hogy túlélitek. Ha a fiam véletlenül nem itthon lesz rosszul, és nincs körülötte segítség, akkor ma nem a kórházból hozom haza, hanem a temetésére megyek.  Az előző nap épp egy 17 éves lány halt bele abba, amit a fiam túlélt. Ő is diabéteszes volt.

2011. július 29., Budapest